Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak…
Amikor a terapeuta kér segítséget – Iskolakezdés és cicadepresszió
Az őszi iskolakezdés nem csak nekünk jelenthet nehézségeket. Kedvenceink számára is nagy változás a hetekig tartó kötetlenebb családi élet után.
Amíg mi a tankönyvek beszerzésével, órarendekkel, különórák szervezésével, logisztikával és a korai kelés nehézségeivel vagyunk elfoglalva, a lakásban egy néma, macskás dráma zajlik.
Az állatok jelenléte gyógyít, ezt a tudomány is régóta elismeri. Az állat-asszisztált terápia (AAT) alapjait az 1960-as években fektette le egy amerikai gyermekpszichológus, Dr. Boris M. Levinson. Bár előtte már Sigmund Freud is foglalkozott a témával, Levinson az, aki először ismerte fel és írta le, hogy az állatok képesek „szociális katalizátorként” vagy „társterapeutaként” működni.
Feloldják a szorongást, csökkentik a stresszt, és hidat építenek a bezárkózott emberi lélekhez.
Az amerikai gyermekpszichológus egy kutyával érte el az első áttöréseket, ám a modern terápia már pontosan tudja: a macskák rezgései, megnyugtató dorombolása és finom antennái legalább ilyen erős gyógyító erővel bírnak.
Vannak embertársaink, akik mégis abban a tévhitben élnek, hogy a bársonytalpú kedvencek magányos, rideg lények, akiknek csak egy tál ételre és tiszta alomra van szükségük. Pedig a valóságban ők a legérzékenyebb társ-terapeutáink. Gondoljunk csak bele: hányszor bújtak hozzánk dorombolva egy nehéz nap után, elűzve a feszültséget?
Minden szorongásunkat, feszültségünket érzik, amit együttérzőn, szeretettel igyekeznek csillapítani… de ez a hatalmas empátia sebezhetővé is teszi őket. Amikor szeptemberben bezáródik mögöttünk az ajtó, a nyári nyüzsgés után rájuk szakadó csend és az elhagyatottság érzése komoly mentális terhet ró a cicákra. A hirtelen jött magány náluk is depresszióhoz és szeparációs szorongáshoz vezethet.
Ők a mi hűséges terapeutáink a bajban, most rajtunk a sor, hogy visszaadjuk a kölcsönt.
A néma szenvedés – Hogyan ismerjük fel a cicadepressziót?
A macskák szeparációs szorongása sokszor láthatatlan. Nem ugatnak, ritkán rágják szét a bútorokat, helyette csendben, magukba fordulva szenvednek.
Gondos gazdiként az alábbi rejtett jelekre kell nagyon figyelnünk:
- Gubózás: A cica egész nap a kanapén, az ágy alatt, a szekrény tetején, illetve bármely kedvenc bújós helyén gubózik, kedvtelen, nem üdvözöl minket az ajtóban és nem kezdeményez interakciót, tehát szokásaitól eltérően magába fordul.
- Elhanyagoltság vagy túlzott tisztálkodás: Csapzott, vagy épp a stressz miatt addig nyalhatja a bundáját, amíg foltokban teljesen megkopaszodik.
(ezt hívják pschichogén alopéciának).
- Étvágytalanság: Érintetlenül hagyja a kedvenc nedves tápját is, amíg egyedül van otthon.
- Alomtálcán kívüli vizelés: Ha a cica hirtelen a kanapéra vagy a ruháinkra piszkít, az szinte mindig egy kétségbeesett segélykiáltás. (*ez lehet a lelki problémákon kívül fizikai is, tehát nagy figyelmet fordítsunk erre és ha nem javul, mindenképp állatorvosi vizsgálat javasolt)
Hogyan válhatunk mi a cicánk terapeutájává?
Bár az év nagyobb részében kedvencünk a megszokott, dolgos hétköznapok ritmusához igazodik, a két-három hónapos, kötetlenebb nyári szünet utáni visszaváltás mégis tartogathat kihívásokat. Ez egy érzékeny átmeneti időszak, amikor a cicának újra hozzá kell szoknia hosszabb távon a magányosabb órákhoz. Nem kell nagy drámára gondolni, csupán néhány egyszerű, tudatos lépéssel könnyebbé tehetjük számára ezt a pár hétig tartó őszi átmenetet:
- Teremtsünk „Macska-tévét”! Az unalom a depresszió melegágya. Húzzuk el a függönyöket, és tegyünk egy kényelmes fekhelyet az ablakpárkányra, illetve tappancsokkal rögzíthető fekhelyet magára az ablaküvegre. Ha megoldható, tegyünk ki egy madáretetőt az ablak elé. Akár kertes házban, akár társas- vagy panelházban élünk, a különböző madáretetők kínálata szinte végtelen… a „hova/hogyan rögzítsem” típusú kérdésekre könnyen megoldást lehet találni. Ezzel a módszerrel garantált, hogy a cica órákig el lesz foglalva a „műsorral”.
- Dolgoztassuk meg az ételért! Ahelyett, hogy reggel csak leborítjuk a száraztápot a táljába, használjunk interaktív etetőjátékokat, intelligencia-játékokat vagy jutalomfalat-labdákat. Így a cicának vadásznia, gondolkodnia kell a falatokért, ami leköti a figyelmét és szellemileg is lefárasztja, amíg távol vagyunk.
- A minőségi idő szentsége: Amikor a ”falka” délután hazatér, a nagy rohanásban, vacsorafőzés és egyebek, házi feladatok ellenőrzése közben se feledkezzünk meg a cicáról. Vezessünk be egy fix, napi 15 perces „cica-időt”, amikor nem csak megsimogatjuk, hanem aktívan játszunk vele (például egy tollas pálcával). Ez visszaadja a biztonságérzetét.
- Biztosítsunk magaslati búvóhelyeket! Sok macska számára a biztonságot a magasság jelenti. Amikor feszültek az év közben megváltozott életritmus miatt, sokat segít nekik, ha elérhető számukra egy-egy magas polc, kaparófa teteje vagy szekrény tetején kialakított kuckó. Innen fentről, biztonságban érezve magukat szemlélhetik a kiürült, majd délután hirtelen újra megélénkülő lakást.
Bár a nyár a családnak is a jövés-menésről, strandolásról és a kirándulásokról szólt, a kötetlenebb napokon mégis sokkal több időnk és energiánk jutott a közös játékra, a délutáni lustálkodásokra és a figyelemre. Most, hogy a szürke hétköznapok és a szoros időbeosztás miatt kevesebb időnk marad, tudatosan kell figyelnünk rájuk.
Szeptembertől a magányos órákban rajtunk a sor, hogy mi is az ő terapeutáivá váljunk, és szeretettel, odafigyeléssel gyógyítsuk meg azt a hűséges, doromboló szívet.
Cicás Őszi Kisokos – Gyors segítség bársonytalpú terapeutáinknak
Figyeld a jeleket!
Ha a cica az iskolakezdés óta étvágytalan, elhanyagolja a bundáját (vagy épp ellenkezőleg: foltosra nyalja magát), esetleg az alomtálcán kívülre piszkít, az szinte mindig egy segélykiáltás.
A 4 legfontosabb lépés a magány ellen:
- Macska-tévé: Tegyél egy kényelmes fekhelyet az ablakba, és ha teheted, helyezz ki elé egy madáretetőt. A kinti mozgás órákra leköti a figyelmét.
- Vadászat a lakásban: Ne tálból etess! Használj intelligencia-játékokat és jutalomfalat-labdákat, hogy megdolgozzon a falatokért, amíg egyedül van.
- Magaslati kuckók: Biztosíts neki elérhető szekrénytetőket, polcokat. A macskának a magasság jelenti a legnagyobb biztonságot, ha stresszes.
- Szent 15 perc: Bármilyen sűrű is a délután az iskola után, vezess be egy fix, napi 15 perces játékidőt tollas pálcával vagy lézerrel, ami csakis a cicáé.
Babai Kata
